kisvardaiannabal
Nagy sikerrel zárult a Kisvárdai Anna Bál
A Demecseri Fúvós Zenekar pergő ritmusaira, hangulatos utcai felvonulással kezdődött az I. Kisvárdai Anna Bál programja, amelynek résztvevőit több százan köszöntötték a város polgárai közül, gyakran tapssal, üdvrivalgással. A Rétközi Múzeum dísztermében Joó Géza, a Panoráma Világklub szóvivőjének mikrofonja előtt sorra bemutatkoztak a szépségverseny résztvevői, majd a főszervezők, a Kisvárdai Jótékony Nőegylet nevében Lénárt Andrásné elnök, a bál háziasszonya köszöntötte a közönséget, megemlítve, hogy már az 1800-as években rendeztek Kisvárdán Anna-bálokat, s ezt a hagyományt szeretnék újraéleszteni, a társasági, közösségi élet felélénkítésével, a jótékonysági adománygyűjtés szándékával.
Leleszi Tibor, a város polgármestere megnyitó beszédében átadta dr. Seszták Miklós fővédnök, nemzeti fejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő üdvözletét, majd méltatta a nőegylet kezdeményezését, támogatásáról és együttműködéséről biztosította őket. Ezt követően fergeteges szórakoztató műsor vette kezdetét, amelyben felléptek: a Délibáb Művészeti Iskola Európa-bajnok növendékei; a Debreceni Valcer Stúdió A-kategóriás versenytáncosai (Matyi Máté és Szakál Evelin); Kárpátaljáról Máté János előadóművész. A hajnalig tartó zenét a Hasulyó Ferenc, Ferenczi Tibor és Ferenczi Etelka trió tagjai szolgáltatták.
Az est szervezőbizottságának munkájában kimagasló munkát végzett Koleszár Andrásné, a Panoráma Világklub Kisvárdai Társklubjának elnöke, s a szépségverseny hattagú zsűrijének munkájában a Panoráma Világklub részéről részt vett: dr. Tanka László alapító elnök és Bokor Balázs nagykövet. A várva várt eredmény jóval éjfél után került kihirdetésre, eszerint az I. Anna Bál szépségverseny királynője a kisvárdai Purgel Réka lett, udvarhölgyei: Csontó Alexa és Úr Viktória – a Közönségdíjat pedig Csernyu Ivett vehette át – valamennyien valóságos díjesőben részesültek, számtalan ajándék, jutalom került kiosztásra.
Leleszi Tibor polgármester, a zsűri elnöke záró beszédében annak a reményének adott hangot, hogy abban bízik, hogy évről évre megrendezik majd a Kisvárdai Anna Bált, folytatva ezzel a több mint másfél évszázados hagyományt.
Czuh János felvételei